HÍREK

Mi köze ezeknek a hülye feladatoknak az én munkámhoz?

Ha Ön is használ teszteket a munkahelyi kiválasztás során, jó eséllyel találkozott már olyan jelölttel, aki a teszt közben vagy után értetlenkedéssel átszőtt elégedetlenségét fejezte ki azzal a kapcsolatban, hogy neki ilyen teszteket kell kitöltenie:

”Ilyen feladatokkal/kérdésekkel akarják eldönteni, hogy jól végezném-e a munkát? De hát ezeknek semmi köze ahhoz, amit én dolgozom! Almát vetnek össze a körtével. Kösz, ebből a szakmaiatlanságból inkább nem kérek!”

Tekintsünk el most nagyvonalúan attól, hogy nem feltétlenül a tesztkitöltő feladata, hogy eldöntse, valóban jól előrejelzi-e az adott teszt a beválást. Ettől még ugyanis kialakíthat róla egy véleményt, és jellemzően ki is alakít. A fenti példához hasonló mondatokkal – tudta nélkül – a teszt látszatvaliditásáról mond lesújtó ítéletet.

Szemléletes példa erre, amikor egy irodai munkakörbe jelentkező pályázó nem érti, hogy miért kell furcsán kinéző, absztrakt ábrákkal feladatokat megoldania a kiválasztás során, amikor ilyenekkel jó eséllyel soha nem fog találkozni leendő munkája során (ha mégis, akkor pedig jobb nagy ívben elkerülni a céget).

A látszatvaliditást viszonylagos ismeretlensége ellenére sokféleképpen szokták még nevezni: homlokzati, arculati, ránézéses, vagy éppen hitre alapozott validitás. Bármelyik elnevezést használjuk is, ez a fogalom a teszt tesztkitöltők általi elfogadottságára utal, méghozzá azon keresztül, hogy szerintük valóban az adott munka végzéséhez szükséges kompetenciákat tudjuk-e vele mérni. A látszatvaliditás nem tudományos kategória, mégis fontos, mert ez határozza meg a tesztkitöltők első benyomását. Ha egy teszt nem tűnik megfelelőnek a kitöltők számára, nem fogadják el, és nem is veszik komolyan azt.

Ez pedig nem is olyan mellékes következményekkel járhat: elveszíthetünk egy jó jelöltet, aki felháborodva hagyja ott a tesztet, majd a cég rossz hírét kelti az erre alkalmas fórumokon; illetve fejlesztő célzatú tesztelés során a kollégák kétkedéssel fogadhatják a tesztből levont következtetéseket, visszajelzéseket.

Bármennyire is jól jelzi előre a beválást a tesztünk, a veszély nagyon is valós, amire oda kell figyelnünk a tesztek kiválasztásakor, függetlenül attól, hogy milyen generációhoz tartozik a jelöltünk, kollégánk.

Magas látszatvaliditással rendelkező tesztre a legjobb példa a Vienna Test System SMART nevű kognitív tesztje, amely úgy oldja meg a fenti problémát, hogy pontosan olyan jellegű feladatokat kell megoldani a tesztkitöltőnek, amivel akár egy irodai munkakörnyezetben is találkozhat: az e-mailek alapján meg kell terveznie saját és gyakornoka napját; kimutatásokat kell készítenie a vállalati stratégiával kapcsolatban; szöveges anyagokat kell feldolgoznia stb. egy fiktív cégnél, az Infersagi-nál – akárcsak egy AC-feladat! A feladatokat egy To Do-listán kapja meg, és saját maga dönti el, hogy a rendelkezésre álló kereteken belül mire mennyi időt szán.

Az ehhez hasonló feladatok végzése során fel sem merül a jelöltekben a kérdés, hogy miért pont ezt a tesztet kell kitöltenie a munkakör kapcsán. Ez az alapja annak, hogy bizalmat keltünk a teszt, és azon keresztül a szervezet irányába.

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!