Az elmúlt években több kérdés merült fel azzal kapcsolatban, hogy mit is mér valójában az AC (assessment center). A kezdeti elképzelés szerint az AC egy olyan kiválasztási eljárás, amely viselkedéseken keresztül mér dimenziókat (ez utóbbiakat gyakran kompetenciáknak is hívják).

Az AC belső logikája a következő: az AC-t munkakörelemzés előzi meg, ez alapján felvázolásra kerülnek azok a dimenziók, amelyek a munkakör szempontjából relevánsak, majd ezeket gyakorlatokon, helyzeteken keresztül mérjük le. Az évek során az AC módszertan tökéletesítése érdekében több lépés történt: ma már elvárás, hogy egy dimenziót legalább két gyakorlatban figyeljünk meg, minden jelöltet legalább két értékelő értékeljen, az értékelők kapjanak felkészítést, a dimenziókhoz / kompetenciákhoz tartozzanak viselkedési indikátorok, amelyek segítik a látottak feldolgozását, valamint, hogy ne legyen túlságosan sok a megfigyelt dimenziók száma. Az AC kedvelt kiválasztási eszköz, hiszen egyrészt a viselkedési szintű mérés nagyon szoros kapcsolatot mutat a beválással, másrészt a jelöltek is többnyire pozitívan reagálnak erre az eljárásra.

Egy érdekes ellentmondás azonban, hogy az AC jó működése ellenére az AC-val kapcsolatos tudományos vizsgálatok nem igazolták a fenti logikát. Ha például a konfliktuskezelést, mint dimenziót akarjuk lemérni egy jelölt esetében, és tesszük ezt három helyzet segítségével, nagy eséllyel azt tapasztaljuk, hogy a konfliktuskezelés különböző helyzetekben mért értékelései között csak közepes mértékű vagy annál gyengébb kapcsolat lesz. Azaz elképzelhető olyan jelölt, aki például nagyon jól old meg konfliktusokat, amikor egy vele egyenrangúakból álló csoport tagjaként dolgozik, de kevésbé ügyes, amikor egy fölötte lévő vezetővel szemben kell konfrontációt vállalnia. A kutatások azt mutatják, hogy az AC a dimenziók mérése helyett sokkal inkább azt tudja megmutatni, hogy a jelölt mennyire sikeres viselkedési stratégiát választott egy adott helyzetben.

Mi egy olyan AC-sorozat elemzését végeztük el, amelyet 2014 óta végzünk folyamatosan egy Magyarországon működő nagyvállalat számára. A kiválasztási célja, hogy alacsonyabb szintű vezetői pozíciókba (csoport-, és műszakvezetők) találjanak alkalmas embereket a belső munkatársi állományból. Az elmúlt évek során 314 fő vett részt a mérésben. A 3 gyakorlatból álló AC-kat jellemzően 3-5 fős csoportokban végezzük el. Az AC egy vezető nélküli, együttműködést igénylő csoportos gyakorlattal indul. Ennek során a jelölteknek a felettük lévő vezető feladatait kell átvenniük, és a feladatban a következő dimenziókat mérjük: problémamegoldás és döntéshozatal, eredményorientáció, kommunikáció. A második gyakorlatban visszajelzést kell adniuk a felettes vezetőjüknek. A visszajelzéshez adott írásos anyag tartalmaz olyan információkat is, amelyek potenciálisan konfliktusokhoz vezethetnek a felettes vezetővel. Ebben a gyakorlatban a problémamegoldást és döntéshozatalt, a konfliktuskezelést, a felelősségvállalást és a meggyőzést mérjük. A harmadik feladatban egy beosztott vezetőnek kell visszajelzést adni. A feladat leírása szerint a beosztott vezető működésével kapcsolatban az elmúlt hónapokban számos probléma merült fel, annak ellenére, hogy amúgy hosszú évek óta megbízható és hatékony munkatársa a szervezetnek. Ebben a feladatban mérjük a kommunikációt, a felelősségvállalást, a konfliktuskezelést és a meggyőzést.

Kutatásunk eredményei megerősítették azt, hogy az AC sokkal inkább képes arra, hogy egy helyzeten belül választott viselkedési stratégiákat mérjen, azzal szemben, hogy kompetenciákat, dimenziókat. Ennek a felismerésnek nagy gyakorlati jelentősége van arra nézve, hogy miként használjuk az AC-t egy kiválasztás során: az értékelés során érdemes a gyakorlatokat és nem a dimenziókat a fókuszba helyezni, valamint a visszajelzés során is hasznosabbak azok a visszajelzések, amelyek az értékelt személy adott helyzetben választott stratégiáira vonatkoznak. Ez egyébként azért is fontos kérdés, mert a viselkedési stratégiák könnyebben fejleszthetők, feltehetően a jelöltek is az ilyen típusú visszajelzésekből többet tudnak profitálni, mint azokból a kategorikus visszajelzésekből, amelyek a dimenzió alapú felfogáshoz hagyományosan kapcsolódnak.