A HÓNAP TESZTJE

A hónap tesztje:

A koronavírus és hatása a kiválasztási folyamatokra – 1.rész

Két munkatársunk, Laczai Róbert és Szabó Zsolt idén a BME munka-, és szervezetpszichológia mesterszakos hallgatóinak tartott kurzust az Alkalmasság-, és kiválasztási folyamatokról. A kurzus egyik alaptétele az volt, hogy a munkaerőpiac objektív feltételei lényegi módon határozzák meg a kiválasztáshoz kapcsolódó szolgáltatások helyét.

A két szélső ponton az ún. kereslet-alapú és kínálat-alapú munkaerőpiacok vannak. A kereslet-alapú munkaerőpiacon jellemzően szűkös a rendelkezésre álló munkaerő, a meghirdetett pozíciókra kevesen jelentkeznek, megnő a toborzás és az érdeklődés felkeltésének a fontossága. Az ilyen piacon a szervezetek sokat tesznek azért, hogy vonzóvá váljanak a potenciális jelöltek számára, a „kiválasztási” folyamat pedig gyakran sokkal inkább a szervezet eladásáról szól, mint a jelöltek kompetenciáinak a vizsgálatáról. A magyar munkaerőpiac az elmúlt években leginkább ilyen volt, és úgy tűnt, hogy tartósan ilyen is lesz. Bár mintha egy másik világban történt volna, reggeltől estig dolgoztak a fejvadászok, keresték a jelölteket, a cégek minden eszközt megragadtak arra, hogy megtalálják a megfelelő munkaerőt. Kiválasztói oldalról is kihívás volt ez: minden folyamatot rövidíteni kellett – már csak azért is, mert egy pár hetes kiválasztási eljárásban a jelöltek zömét elvitték mások -, a jelöltekre vonatkozó adat mellett kiemelt fontossága volt annak is, hogy a jelöltek jól érezzék magukat a mérés közben. Voltak már olyan partnereink, akik annak is örültek, ha rá tudják venni a jelöltjeiket egy 15 perces teszt kitöltésére, arról szó sem lehetett, hogy komplex, valóban több szempontot figyelembe vevő megoldásokat alkalmazzanak. Aztán jött a koronavírus…

Aztán jött a koronavírus, és a magyar munkaerőpiac szerkezete villámgyorsan megváltozott. Most sok tekintetben egy kínálat-alapú munkaerőpiacról beszélhetünk, ahol egy-egy pozícióra nagyon sok a jelentkező. Az Indexen megjelent cikk, „Százan ugranak egy új állásra, durván visszaestek a hirdetések” elképzelhetetlen lett volna pár hónappal ezelőtt. Amikor a járvány lecseng, szinte biztosan egy köztes állapot fog előállni, ahol a kereslet és a kínálat harmonikusabban jelenik meg, mint akár most, akár pár hónappal ezelőtt. A gazdasági visszaesés miatt a kínálati oldal továbbra is magasabb lesz, mint volt korábban, ugyanakkor a gazdasági visszarendeződés miatt nem lesz ennyire nehéz sem a helyzet, mint most.

Egy kínálat-alapú munkaerőpiacon a szervezetek hirtelen egy más típusú kihívással találják szembe magukat, mint amire berendezkedtek az elmúlt időszakban. Most nem az a probléma, hogy honnan lesznek jelentkezők, hanem az a probléma, hogy a jelentkezők közül kit, kiket válasszunk ki. A fejvadászat és toborzás helyett most arról kell döntést hoznunk, hogy az elképzelt ideális jelölthöz ki hasonlít a legjobban a jelentkezők sokaságából. Ebben segíthetnek a kiválasztáshoz kapcsolódó mérőeszközök, mint például a gondolkodási képesség tesztek, a személyiségtesztek, az Értékelő Központok és így tovább.

Bármennyire is átmenetinek tűnik a helyzet, a kiválasztáshoz kapcsolódó döntések továbbra is nagy téttel bírnak minden munkaköri szinten. A rosszul kiválasztott ételfutár megléphet 40 adag étellel, néhány rossz sofőr komoly anyagi kárral járó baleseteket okozhat, és az sem mindegy, hogy miként küzd meg a stresszel a pénztárba beülő munkatárs. Az irodai élet sem áll meg: továbbra is vannak olyan pozíciók, amelyekbe történik kiválasztás, és ezek a döntések meghatározó jelentőségűek lehetnek a vállalat számára. A mi kiválasztási módszereink minden szintre kínálnak megoldást még a mostani helyzetben is. Előszűrő csomagjaink on-line tesztek segítségével mérik a jelöltek gondolkodási képességét és alapvető személyiségjegyeit, komplexebb megoldásaink (pl. virtuális AC, számítógépes üzleti szimuláció) pedig a komplexebb munkakörök esetében adnak hasznos információt. 

A mostani cikksorozatunknak maradék három cikkében a megváltozott munkaerőpiachoz kapcsolódó szolgáltatásainkat mutatjuk be: előszűrési céllal végzett on-line tesztelés, virtuális AC és számítógépes üzleti szimuláció.

VISSZA A HÓNAP TESZTJÉRE

Iratkozzon fel hírlevelünkre!